Vándorévei
Pest – Sopron – Dunavecse
búcsúja a szülői háztól, Munkácsy Mihály festménye 
Az ifjú ekkor gyalog útra kelt, Pestre tartott, ahol statisztaként, illetve szolgaként alkalmazta a Nemzeti Színház. Apja azonban utánament és hazavitte. Anyja Ostffyasszonyfára küldte rokonokhoz, hogy Sopronban ismét iskolába járhasson. Ám ekkor megismerkedett a szép és gazdag Tóth Rózával, akihez költeményeket írt. Így a rokonságtól is távozásra kényszerülve 1839 szeptemberében besoroztatta magát Sopronba, a Gollner-féle 48. számú gyalogezredbe. Katonáskodása idején ismerkedett meg Pákh Alberttel. Már az első bevetés alkalmával – Horvátország felé tartva – Grazban ideglázat, majd Zágrábban tífuszt kapott, és miután az év folyamán már kétszer került kórházba, egészségügyi alkalmatlanságra hivatkozva leszerelték.
Gyermekkora, tanulmányai
Édesapja, Petrovics István (Kartal, 1791. aug. 15. - Pest, 1849. márc. 21.) mészárosmester, a közhiedelem szerint szerb, újabb kutatások alapján szlovák családból származott, de magyarnak vallotta magát. Apjának szlovák származását valószínűsíti annak evangélikus vallása (a szerbek általában ortodoxok), illetve Kiss József és Jakus Lajos kutatásai, akik apai ágon 1685-ig, a Nyitra vármegyei Vagyócig vezették vissza Petőfi származását. Vagyis a Petrovicsok csakúgy Felvidékről származnak, mint az anyai ág, amely a Turóc vármegyei Necpál községből ered. Édesanyja, Hrúz Mária (Necpál, 1791. aug. 26. - Pest, 1849. máj. 17.), férjhezmenetele előtt mosónőként és cselédként dolgozott a maglódi evangélikus lelkésznél, Martiny Mihálynál. Szlovák anyanyelvű volt, a magyar nyelv használatára csak asszonykorában tért át. Szülei valószínűleg Maglódon ismerkedtek meg, ám 1818. szeptember 15-én Aszódon kötöttek házasságot, Mikulás Dániel evangélikus lelkész eskette őket. Mindketten az evangélikus vallást gyakorolták. Előbb Szabadszálláson laktak, majd 1821-ben Kiskőrösre költöztek.
Petőfi Sándor az 1822. december 31-éről 1823. január 1-jére virradó éjszakán született Kiskőrösön, ahol január 1-jén keresztelték meg az evangélikus vallás szerint. Az anyakönyvben a neve Alexanderként van jegyezve, mivel akkoriban az evangélikusoknál (és a katolikusoknál is) latin nyelven vezették az anyakönyveket - így a szülők neve is Stephanus Petrovics és Maria Hruzként szerepel a bejegyzésben. (A családnevét később maga a költő magyarosította Petőfire.) A gyermek születésekor oly gyengécske volt, hogy egy emlékező szerint „spirituszban fürdették, hogy megmaradjon”. Egyetlen öccse, Petőfi István 1825-ben született.
1824 októberében – egyéves korában – Kiskunfélegyházára költöztek, melyet Petőfi később szülővárosának tekintett. E várost Szülőföldemen (1848) című költeményében születése helyének nevezte, e szavai később sok vitára adtak okot a két település, Kiskőrös és Kiskunfélegyháza, illetve a költő életrajzának kutatói között is.
A család először meglehetősen jó anyagi körülmények között élt. Petrovics István ügyes vállalkozó volt, a mészárszék mellett kocsmát bérelt és működtetett. A család anyagi felemelkedésének helyszíne egy ideig Kiskunfélegyháza volt. A családfő fenntartott két mészárszéket Kiskunfélegyházán, illetve Szabadszálláson, több ingatlan tulajdonosa volt, saját földjeiken és bérelt földeken is gazdálkodott.
Az apa lehetőségeihez mérten megpróbálta a legjobb iskoláztatást biztosítani gyermekeinek. Az ifjú Petőfi összesen kilenc iskolában tanult. Már ötévesen koptatta az iskolapadot: 1828 elejétől Kiskunfélegyházán – „azonban inkább csak vendégkép járt be a római katholikus elemi iskolába, olvasni már tudott”. Ezután három évig Kecskeméten – 1828. május 10-én vitte apja az evangélikus népiskolába, itt iratta be 1829. május 10-én, illetve 1830. május 15-én. Az iskolában már kevés latint is tanult. Majd fél évig Szabadszálláson – Ujlaky István evangélikus tanító keze alá került, aki az algimnáziumra készítette elő a fiúkat. 1831–33 között három évig a dunántúli Sárszentlőrinc algimnáziumában oktatták – tanára, Lehr András kivált a latin nyelvet és szépírást tanította nagy kedvvel, és Petőfi mindkettőben kitűnt, szerette ezt az iskolát. Ezt követően két évig Pesten – először az evangélikus német gimnáziumba, majd a neves piarista gimnáziumba járt. E két évben (1833-35) hozta a leggyengébb iskolai eredményeket. Itt a többnyire német tanulók közt leginkább a magyar nyelvből vált ki, illetve osztálytársai közül ő írt és rajzolt a legszebben. 1835–38-ig Aszódra járt, ahol a legjobb tanulók közt szerepelt neve. Itt írta első versét Búcsúzás 1838-ik évben címmel. Később útijegyzeteiben így emlékezik meg róla:
- „Aszód! Csak egyszer kellene ezt a szót tőlem hallnod, s azonnal kitalálnád, hogy én itt három esztendőig tanultam… akarom mondani: jártam iskolába. S mily eseménydús három esztendő! 1. Itt kezdtem verseket csinálni. 2. Itt voltam először szerelmes. 3. Itt akartam először szinésszé lenni. A verselés a szerelem eredménye volt. A szinésszé lenni akarásnak pedig nem annyira eredete, mint következménye nevezetes. Nevezetes és szomorú.”
1838. augusztus 31-étől a Selmecbányai Líceumba járt, ahol 5. osztályba, első éves rétornak iratkozott be. A Nemes Magyar Társaság nevű önképzőkör tagja lett. Itt ismerkedett meg Gvadányi József, Csokonai, Vörösmarty Mihály költészetével is. Boleman István és Lichard Dániel voltak tanárai, az előbbi költészettant, latin fordítást, stílusgyakorlatokat és földrajzot tanított, az utóbbi pedig hittanra, régiségtanra és magyar történelemre oktatta az ifjúságot latinul, mivel magyarul nem tudott. Ezenkívül a német nyelvet is gyakorolták. Lichard azonban félévkor megbuktatta Sándort: „A félévi vizsgálat rosszul sikerült s egyik szláv érzelmű tanárától a magyar történelemből elégtelent kapott. Atyja erre megírta neki, hogy mint érdemetlen fiúról leveszi róla kezét.”
A valósághoz tartozik azonban, hogy amikor Sándor tizenöt éves volt, a család minden pénzét elveszítette az 1838-as árvíz és egy rokon veszteségeinek kezességvállalása miatt, és ezért fiuknak 1839 februárjában el kellett hagynia a Selmeci Líceumot. Atyja azonban a félévi rossz bizonyítványra hivatkozva nem támogatta tovább.
Szavazás